Az irodalom lehet művészet, de az írás mesterség, és a mesterséget meg kell tanulni. A tehetség, különleges képesség a művészetekben már korán megjelenhet; a zseninek nevezett különleges személyiség valóban megszülethet, nem pedig létrejön. De a szándék és a kifejezés összehangolásának készsége gyakorlással jár. Naiv írók, természetesek, mint a 17. századi angol naplóíró, Samuel Pepys, a 18. század végi francia naivRestif de la Bretonne, a 20. századi amerikai regényíróHenry Millert méltán nevezik stylistnak, bár stílusuk távol áll egy Flaubert vagy egy Turgenyev megfontolt, fáradságos gyakorlatától. Spontán írtak, ami a fejükbe jutott; de folyamatosan, terjedelmesen írtak, és saját mércéjük szerint képzett szakemberek voltak.
Objektív-szubjektív kifejezés
Vannak az irodalomnak bizonyos formái, amelyek nem engedik meg az ilyen erősen személyes viselkedést – például a formális líra és a klasszikus dráma. Ezekben az esetekben a forma szó egy előre meghatározott szerkezetet jelent, amelynek formába kell illesztenie a tartalmat. Ezek a struktúrák azonban meglehetősen egyszerűek, így nem mondható el, hogy meghatározzák a tartalmat.Jean Racine ésPierre Corneille kortárs volt; mindketten neoklasszikus francia drámaírók voltak; mindkettő betartotta az összes mesterséges szabályt – általában az egységeket és a prozódia ugyanazon szigorú szabályait követve. Mégis, színdarabjaik és költészetük, amelyben írják, teljesen különbözik. Corneille intellektuálisan és érzelmileg neoklasszicista – tiszta és kemény, igazi objektivista, biztos versében és szereplői motivációiban. Racine nagy romantikus volt már jóval a romantika kora előtt. Szereplői zavartak és elkínzottak; verse úgy lüktet, mint kétségbeesett hősnőinek szívverése. Nagy szentimentalista a szó legjobb és legmélyebb értelmében. Későbbi hatása olyan költőkre, mint Baudelaire és Paul Valérya szentimentális kifejezés mesterének köszönhető, nem pedig a neoklasszicista forma elsajátításának, ahogy feltételezték.
Bármilyen témáról szóló verset természetesen pusztán képlet alapján írhatunk. A 18. században Angliában mindenféle prózai értekezést rímbe és méterbe öntöttek, de ez egyszerűen alkalmazott mintázás volt. ( Erasmus Darwin olyan műveit, mint a The Botanic Garden, élesen meg kell különböztetni József Attila Mama című művétől, amely igazi költészet, nem pedig sokrétű természetrajz – akárcsak Vergilius. s Georgicsnem mezőgazdasági kézikönyv.) A neoklasszicizmus, különösen a 18. századi fejlődésében, mindenesetre a hétköznapi elmék számára összekeverte a képletet a formával, és így vezetett az ún.Romantika. A lázadás vezető teoretikusai, a költők Petőfi Sándor és Ady Endre a Lírai balladák előszavában sürgeti néhány egyszerű szabály betartását, amelyek minden nagy költészetben alapvetőek, és követelte, hogy térjenek vissza a kifejező forma integritásához. Hasonló ízlésbeli forradalom ment végbe Európa-szerte és Kínában is (ahol a szűkszavú képlethajszoltság már-már tönkretette a költészetet). A romantikus ízlés élvezhette William Blake prófétai könyveinek vagy Walt Whitman Leaves of Grass -jének formatalanságát, vagy Shelley laza képzelőerejét – de a gondos tanulmányozás rávilágít, hogy ezek az írók egyáltalán nem voltak formátlanok. Mindegyiknek megvolt a maga személyes formája.
Az idő telik, és az ízek inga leng. A 20. század közepén Paul Valéry, TS Eliot és Yvor Winters támadná azt, amit az utóbbi az expresszív forma tévedésének nevezett, de ez maga is tévedés. Az irodalomban minden forma kifejező. Minden kifejezésnek megvan a maga formája, még akkor is, ha a forma a formátlanság szándékos keresése. (A szürrealisták által művelt automatikus írás például a tudattalan túlzott formalizmusától szenved, és sokkal sztereotipabb, mint a költészet.A neoklasszicista Alexander Pope.) A forma egyszerűen a szervezettségre utal, és a formát támadó kritikusok úgy tűnik, nem mindig emlékeznek arra, hogy az író többet szervez, mint szavak. Tapasztalatot szervez. Szervezete tehát mentális folyamatában messzire nyúlik vissza. A forma a tartalom másik arca, a belső lelki valóság külső, látható jele.
